Kövess minket!
  
     

A raklapok hőkezeléséről bővebben

A raklapok hőkezeléséről bővebben
2017, január 19.

A raklapok már hosszú évek óta meghatározzák a szállítmányozást és a raktározást, hiszen ezek jelentik a legegyszerűbb módját az áruk összekészítésének, és tömeges szállításának. A raklapoknak köszönhetően rengeteg árut mozgathatunk és tárolhatunk hatékonyan, de bármennyire is egyszerű konstrukció egy ilyen fa alkalmatosság, néhanapján szüksége van ezeknek is az ápolásra, hogy hosszú távon is hasznosak tudjanak lenni mindennapos tevékenységeink során. De hogyan és miként zajlik ez?

A raklapok fő anyaga ugyebár a fa, ez magától értetődő, és erre a feladatra talán nincs is ennél megfelelőbb, de a fának, főképp az ilyen jellegű felhasználás mellett szüksége van az ápolásra. Itt persze nem a klasszikus lakkozásra és csiszolásra gondolunk, hiszen a szálkák és az érdes felület egyáltalán nem befolyásolják a raklap használatát. A szükséges eljárás, amit adott időközönként végre kell hajtanunk a raklap hőkezelés, melynek kifejezetten jó hatása van az élettartamra. A raklapok ez alatt az eljárás alatt folyamatosan tartós melegnek vannak kitéve, melynek hatására a bennük élő mikroorganizmusok elpusztulnak, ezzel megállíthatjuk, a korhadást, illetve az anyag elgyengülését, károsodását. Ehhez az eljáráshoz speciális körülmények szükségesek, így minden esetben bízzuk szakértőre a raklap hőkezelést. Persze akár egyszerre nagy tételben is kezelhetjük így raklapjainkat, ha szeretnénk, hogy a teljes készlet kifogástalan állapotú legyen.

Ha szeretné raklapjait megfelelően karbantartani, és megelőzni a korhadást, és az egyéb mikroorganizmusok okozta károsodást, akkor bízza ránk a raklap hőkezelést! Cégünk szakemberei megbízható munkát végeznek, így Ön biztos lehet benne, hogy még hosszú ideig használhatja raklapjait a hőkezelés után! Ha további információkra is kíváncsi, akkor látogasson el honlapunkra, a www.szatowood.hu –ra!

Ha kérdései akadtak a raklap hőkezeléssel és egyéb szolgáltatásainkkal kapcsolatban, akkor keressen fel minket a +36-30/450-0590 telefonszámon, valamint a zsolt.toth@szatowood.hu e-mail címen!

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Read previous post:
Milyen a jó tantermi bútor?
Milyen a jó tantermi bútor?

Ha tantermeket kell berendeznünk, akkor számos tényező van, melyet jó, ha szem előtt tartunk, mielőtt kiválasztjuk a megfelelő bútorokat. Persze...

Close